Janotka Diána

Janotka Diána

Janotka Diána vagyok, 2018. szeptember óta tartozom a KristályCseppek csapatához. Pedagógiai és családsegítő munkatárs illetve Gyermekpszichológiai konzulens végzettségemet a 2017. évben szereztem meg. Jelenleg másodéves óvodapedagógus hallgató vagyok levelező tagozaton a szarvasi Gál Ferenc Főiskolán.

Életfeladatomnak tartom a gyermekek segítését fejlődésükben, megadni számukra a szükséges törődést, boldogabbá tenni napjaikat. Örömet jelent számomra, hogy hozzájárulhatok a felnövő generáció értékrendjének kialakításához, későbbi jóllétéhez. Türelmes, békés természetű vagyok, a gyermekekkel szeretettel bánok.

A művészetek közel állnak hozzám, az általános és középiskolát ének-zene tagozaton jártam. A zene iránti szeretetem máig megmaradt. Szívesen tarok a gyermekeknek kézügyességüket fejlesztő kreatív foglalkozásokat, melyben átélhetik az alkotás örömét. Kedvelt szabadidős tevékenységem a tánc, mozgás, természetben tartózkodás.

Egyensúlyban érzem magam, hiszem, hogy a gyermekek megnyugvásra lelnek nálam, a szülők pedig biztonságban tudhatják gyermekeiket.

Szeretettel: Dia